udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Fekete Oszkár

2000. április 8.

Székelyudvarhelyen ápr. 8-án tartja első kongresszusát az 1999. október 23-án létrehozott Romániai Magyar Középiskolás Szövetség /RMKSZ/. A szervezet terveiről, célkitűzéseiről Fekete Oszkárt, az RMKSZ ügyintézője elmondta, hogy az RMKSZ ugyanabból a célból jött létre, amelyért évekkel ezelőtt a Romániai Magyar Középiskolások Szervezete (MAKOSZ). Mivel a MAKOSZ már két éve "stagnáló helyzetben" van, azért szervezték meg ezt a másik szervezetet. Szerintük szükség van egy ilyen középiskolás hálószervezetre. A MAKOSZ-t nem tudták feljavítani, ezért 1999. október 23-án létrehozták az RMKSZ-t. Azóta szerveztek két küldöttgyűlést. A szervezet tagjai: a romániai magyar középiskolák keretében működő diákszervezetek. Jelenleg vannak tagszervezeteik Szatmárnémetiben, Kolozsváron, Csíkszeredában, Udvarhelyen, Szecselevárosban, Brassóban. A most tartandó első RMKSZ-kongresszuson pedig végérvényes keretet kap az egész szervezet. Be akarják vonni a szervezetbe a szórványvidékek középiskoláit is, ahova a MAKOSZ egész tízéves munkája alatt nem nagyon ért el. /Tamás Kinga: Célunk az, hogy megmozgassunk. RMKSZ - alternatíva a MAKOSZ-ra? = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 11./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék